Őszi bevásárló-kívánságlista

By WV admin - 9/20/2017


Sziasztok! A múltkori outfites bejegyzésen, valamint a közelgő Glamour-napokon felbuzdulva összeállítottam az őszi bevásárlólistám. Az utóbbi időben erősen a sminkek felé kezdtem orientálódni, ez észrevehető a kis listámon is, viszont mivel én imádom mások ilyen jellegű posztjait olvasni, nagy örömmel fogom most a sajátomat is megosztani veletek. Talán egy picit segíteni tudok majd magamnak ezzel, hiszen a Glamour-napokon hajlamos vagyok olyan dolgokat is megvenni, amiket lehet, hogy soha nem fogok hordani/használni, de ezekkel a listákkal valamelyest kiküszöbölhető a probléma.
Két részre osztottam a listám, sminkekre és ruhákra. Télre szerintem nem is fogok ilyet írni, mert akkor is az őszi cuccaimban vagyok, csak mindent eltakar egy nagy meleg kabát és egy meleg cipő :D. A ruhákhoz szokásomhoz híven pasztellszínű dolgokat válogattam össze különböző oldalakról, majd meglátom, mi valósul meg mindebből. Nem szeretnék és nem is fogok mindent megvenni abból, ami a képen látható, de az alábbiakra mindenképp szükségem lesz:

1.) Minimum 2 db, normális, zsebes, nem cicanadrág vékonyságú farmer
Teljesen átlagos, inkább skinny jellegű farmert fogok keresni, ami középkék színű, esetleg kicsit kőmosott hatású. Remélem, találok majd ilyeneket, mert tavaly is minden alá vastag harisnyát kellett felvennem, hogy ne fázzak fel. Védjétek a veséteket, medencétek környékét ti is! Ja, és nagyon szeretnék egy farmer alapon fehér pöttyös nacit, sajnos eddig bárhol láttam, sosem vettem meg, mióta kellene, azóta meg nem találok sehol... jellemző.

2.) Kötött pulóverek
Van rengeteg kötött holmim, de rájöttem, hogy a choker-csodáimmal nem igazán fér össze a kis csilli-villi flitteres pulcsi felhozatalom, ezért mindenképp olyanokat szeretnék találni, amik teljesen egyszínűek, semmi giccsel, hogy mindenhez passzoljanak. Ja, és nem vagyok hajlandó kiadni darabjáért 3990-4990 forintnál többet.

3.) Egy nőies lábbeli (bokacsizma)
Átlagos, fekete és KÉNYELMES bokacsizmát keresek, ami szintén mindenhez passzol - ha kell, elegáns, ha kell, laza, mert jelenleg kötött tetejű barnám van, ami nem túl praktikus és nem is túl kényelmes hosszútávon.

4.) Kötött, meleg sapik és sálak
Lehet, hogy csak én vagyok ennyire debil, de betegesen imádom a puha kötött sálakat és sapikat! Főleg télen a hóban, annyira édesek és olyan jólesik viselni őket. Ha találok olyat, ami nem kerül többe, mint egy pár cipő, és még tetszik is, biztosan venni fogok.

5.) Kabátok
Egy pufibb fazonú és egy műbőr dzsekit is tervezek még beszerezni, mert kabátban nem bővelkedem, de ez inkább csak egy lehetőség most, nem égető szükség szerencsére.

A ruha részleget ezzel ki is végeztem, most jöhet a zsebbenyúlós szekció: a sminkek. A képről sajnos szinte minden kelleni fog, nem úszom meg a nagybevásárlást, de Glamour-napokon tervezem nagy részüket megvenni, akkor pedig megéri.

1.) Maybelline The Burgundy Bar
A Maybelline The Blushed Nudes paletta nem igazán okozott "hűha" érzést nekem, és ahogy olvastam, mások sem szerelmesedtek bele, viszont amikor ezt a palettát megláttam Lolly-nál, aztán a róla készült swatchokat is, onnantól végem volt. Biztosan ez is 3999 forintba fog majd kerülni, de várok akciót is ha kell, csak legyen az enyém!

2.) Maybelline zselés szemhéjtus
Még talán áprilisban vettem meg életem első ilyen szemhéjtusát, és azóta nem fogyott ki napi használat mellett, ami nagyon durva, viszont sajnos elkezdett beszáradni. Ha nem is fogom az újat felbontani, beraktározok belőle, mert abszolút must-have lett nálam (is).

3.) Maybelline Lash Sensational
Majdnem mindegy, melyik verzió, az is lehet, hogy újra Colossal Big Shotot veszek, egy biztos: nem fogok már félrekacsingatni, mert befürödtem több "próbáljuk ki" típusú szempillaspirállal is. Ezek csodálatosak, szinte mindenki imádja őket, árban is szuper lesz Glamour-napok alatt, úgyhogy ez el is dőlt.

4.) Astor Perfect Stay 24H korrektor+primer
Csak és kizárólag ez, (jelenleg) semmi más. Évek óta újraveszem, fogalmam sincs, hanyadikat használom már el, de a fakó fejemre csak ez vált be, úgyhogy remélem, sose vonják ki a forgalomból.

5.) Yves Rocher Pur Bleuet expressz sminklemosó
Korábban is írtam erről a termékről, hogy mennyire bevált nekem, most is érte fogok nyúlni, ha megyek YR üzlet közelébe. Az egyetlen baj, hogy hamar kifogy, de egye fene, inkább, mint a szempillahullás.

6.) Pupa Made to Stay folyékony rúzs 006 Fire Red árnyalatban
Miért pont ő? Nos, nemrég megvettem az I'm Matt Lip Fluid 052-es árnyalatát, ami egy igazi klasszikus mélyvörös, és imádom is, viszont közel sem olyan tartós, mint a Made to Stay rúzs, amit ezzel együtt vásároltam. Már-már túlságosan is agresszív és levakarhatatlan ez utóbbi, viszont nem szeretném, ha a vörös rúzsom mindenfelé kenődne, úgyhogy ezt mindenképp ki szeretném próbálni még.

És innentől egy picit megváltozik a sminklistám, ugyanis a következő termékek nagy része MAC, amik közül csak a legmeggyőzőbbeket fogom megvenni. Bejelentkezem ugyanis egy sminkelésre, aminek az ára teljes mértékben levásárolható, ezért úgy kalkuláltam, hogy minimum 3-4 termékkel fogok hazatérni, attól függően, melyik nyeri majd el a szívem. Ami szinte biztos velem jön majd, az egy megfelelő színű alapozó és korrektor. Ha a sminkes olyat fog felkenni az arcomra, ami valóban passzol a bőrömhöz, egészen biztosan elhozom az előbb említett termékeket, ugyanis nagyon meggyűlik a bajom a drogériás alapozókkal és korrektorokkal a fakó bőröm miatt. Hiába próbálkozom, az egyetlen korrektor, ami bevált, a fentebb írt Astor, alapozóból meg eddig kb. 6-7-ből 0, pedig vettem drágábbat is. Nem fogok tovább kísérletezni, reménykedem benne, hogy a MAC-es csajok nagyon értik a dolgukat, és a próbasminkhez is a legtökéletesebb termékeket használják majd.

Ezeken felül pedig vagy egy loose powdert, matt rúzst, ecsettisztítót, vagy fixáló spray-t tervezek beszerezni tőlük, illetve nagy favorit a 217-es ecset is még. Ez majd ott fog eldőlni.

Nos, belegondolnom is rossz, mennyibe fog kerülni beszerezni mindent, az egyetlen, ami vigasztal, hogy kb. fél évre letudom a smink- és ruhavásárlást ezzel, és még spórolok is nem kevés pénzt.

Ti mit szeretnétek beszerezni ebben az időszakban, vagy a Glamour-napok alatt? :)

  • Megosztás:

Több bejegyzés a témában

0 megjegyzés

Köszönjük a megjegyzésed!