arc

A középpontban: Yamuna kozmetikumok

By WV admin - 9/30/2017


Szép szombatot mindenkinek!
Egy rövidke bevezetésként szeretnék megosztani pár dolgot, melyek miatt szüneteltetnem kellett a blogolást. Nem magyarázkodnék túl sokat, hisz nyilván az embernek arra van ideje, amire igazán szeretne szakítani, de a nyár folyamán úgy éreztem, hogy elsősorban a munkára kell koncentrálnom. Májustól egészen szeptemberig a Balaton körül tartózkodtam, ezen a környéken sikerült elhelyezkednem a szakmámban. Szabadnapjaimon egyéb elfoglaltságom volt, ezért mikor hazaestem, megnéztem néhány kedvenc youtuberem 2-3 hét alatt felhalmozódott legújabb videóját, és mikor az órára pillantottam, tudtam, hogy mára ennyi fért bele. Azonban a blogolás gondolata számos alkalommal eszembe jutott, és mindig is tudtam, hogy amint úgy érzem, újból tisztességesen bele tudok vágni, megteszem, úgyhogy most itt is lennék.

Erre a bejegyzésre is készülök már néhány hete, ezért lehetséges, hogy a termékeket már nem fogom tudni belinkelni az említett weboldalról, azonban mindenképp szeretnék írni ezekről.
A Yamuna története egy magyar falucskában kezdődött, 14 évvel ezelőtt. Alapítója, Kajtár Zsolt, természetes összetevők felhasználásával szeretett volna bőrbarát termékeket előállítani. S voilá, ezt remekül meg is valósította, hiszen ma már közel 20 ezres követőtáborral rendelkezik a márka Facebook oldala.
Kezdetben szappanokat gyártottak, ma már azonban közel 250 terméket készítenek, melyek gazdagon ápolják testünket, lelkünket egyaránt. Nagy örömömre szolgál, hogy nem tesztelik állatokon termékeiket, hisz azt gondolom, sajnos még mindig kevés márka mondhatja ezt el magáról, főleg ilyen árkategóriában.

Sajnos a termékek nagy részét nem használom olyan hosszú ideje, hogy tudnék valós véleményt alkotni róluk, de megosztanék néhány észrevételt, hátha valaki kedvet kap hozzájuk.
Be kell vallanom, az arckrémeket anyukám használja, de úgy gondoltam, a száraz bőrű olvasóinknak hasznos lehet esetleg, ha erről is írok pár sort. Nappali, valamint éjszakai krémről van szó, mindkét termék alapvető összevetője a szőlőmagolaj, mely tökéletesen feltölti a vízhiányos bőrt, valamint hyaluronsav tartalmának köszönhetően, kisimítja a kezdetleges ráncocskákat. 3000 Ft körüli összegért lehet beszerezni ezeket a krémeket. Azt gondolom, ez teljesen elfogadható ár, hiszen valóban a minőségi összetevőket fizeti meg a vásárló.

Hidratáló arctejüket használtam pár alkalommal, mely krémes állagú, mégis frissítő, azonban miután ezt alkalmaztuk bőrünkön, mindenképp érdemes tonikkal visszaállítani a bőr optimális ph értékét. Ehhez tökéletes az alkoholmentes tonikjuk. Én a zsályásat próbáltam ki, és talán ez az abszolút kedvencem az összes közül. Tökéletesen felfrissít, a kisebb bőrhibákat enyhén csípi, azonban gyorsan elmúlik ez az érzet.

Ha a fürdési szokásainkat is szeretnénk picit megvariálni, számos testradír, tusfürdő, szappan közül válogathatunk. Belinkelem nektek a képen látható tusfürdőt, hiszen én elsősorban ezt ajánlom, így pár használat után. Kellemes illata van, a habzása is megfelelő számomra. 1390 Ft-ért egy picit talán sokallom, de ha csak ajándékként is, szerintem úgy mindenképp megállja a helyét, mert adnak a csomagolásra is. Szappanjaik egyszerűen gyönyörűségesek, az illatuk pedig mesés. Dobozban tárolva gyorsan átveszik egymás illatát, úgyhogy érdemesebb valami más módon tárolni őket.
 
Néhány terméket a dm polcain is meg tudtok vásárolni, valamint bioboltokban is érdemes nyitott szemmel járni.

És nem utolsósorban, köszönöm a nővéremnek, hogy maximálisan tartotta a frontot, amíg én nem voltam itt.
Jó érzés feltöltődve, ötletekkel tele, újult erővel belevágni.
Szép hétvégét kíván nektek:

  • Megosztás:

Több bejegyzés a témában

0 megjegyzés

Köszönjük a megjegyzésed!