Távol a szülőktől #1


Sziasztok! Arra gondoltam, fiatalon elköltözött emberként elindítok egy sztorisorozatot arról, milyen távol élni a szülőktől, és amikor eszembe jut valami a témával kapcsolatban, kifejtem egy kicsit bővebben.

Mindannyian tudjuk, hogy manapság nem egyszerű egy fiatalnak kirepülnie a családi fészekből, vagy azért, mert az anyagiak nem engedik, vagy azért, mert nem is tudnának még önállóan élni. Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor hiperszuper jól fizető állás nélkül egyedülálló embernek otthonról elköltözni konkrétan képtelenség. Az albérlet olcsóbb városokban is 50-60 ezer forint, természetesen rezsi nélkül, de ha mindent összeadunk, akkor egy átlagosnak számító 120-130 ezer forintos fizetésből egyszerűen képtelenség kijönni, mindemellett az ember lánya soha semmi egyébre nem költhet, nem tud szórakozni, ebbe pedig elég hamar bele lehet fásulni.

Eszement Glamour-maraton: 5 napból 5


Sziasztok! Úgy érzem, egy icipicit túlzásba estem a tegnapi nappal lezárult őszi Glamour-napok alatt, ugyanis ez volt az első alkalom, hogy 5 napból minden egyes nap elmentem és vásároltam is valahol, mindezt három városon belül. Talán nem költöttem el olyan horror összeget, tekintve, hogy majdnem mindent megvettem, amit az őszi-téli bevásárlólistámra felírtam, de ebben a posztban mindamellett, hogy megmutatok nektek majdnem mindent, amit vásároltam, sorra is veszem, mi mennyibe került, illetve mennyit spóroltam. Nem fotóztam le minden tisztasági cuccot, mert párat nem tudtam már elővakarni, de az érdekesebb dolgokat, sminkeket és ruhákat beszúrom majd.

Október 11., 0. nap Rossmann: Páromat megfűztem, hogy még a nulladik napon intézzük el a Rossmannos bevásárlást, mert attól féltem, hogy mindent szétcincálnak az emberek csütörtökre. Azért is zaklattam őt ezen a napon, mert ebben a drogériában terveztük megvenni a háztartási dolgok nagy részét, amiket azért nem egyszerű hazacipelni. A termékek egy részére csak a végösszegi kupont tudtuk felhasználni, viszont mivel ezeket is a Glamour-napok alatt vettem, így mindet ideírom. A képeken vegyesen láthatók a különböző drogériákból/üzletekből összeszedett piperecuccok. Lássuk, mi mindent vettünk a Rossmannban:

- Jar Platinum 36 db-os mosogatógép kapszula 2 x 1999 Ft - 50+10% = 1599 Ft (a kettő csomag együtt!)
- Syoss Sampon 1011 Ft - 10% = 910 Ft
- Colgate Max White fogkrém 2 x 389 Ft - 25+10% = 506 Ft
- Got2b zselé 1599 Ft - 25+10% = 1039 Ft
- Nivea dezodor (női) 546 Ft - 10% = 491 Ft
- Glade légfrissítő utántöltő 1199 Ft - 35% = 779 Ft
- Astor Perfect Stay korrektor 2 x 2299 Ft - 50+10% =  1839 Ft
- Gliss Kur hajbalzsam 759 Ft - 30+10% = 455 Ft

Összesen: 14488 Ft helyett 7618 Ft

Október 12., 1. nap Müller és C&A: Ezen a napon a leendő anyósommal voltam vásárolni, a Müllerbe a Rossmannos vásárlásból kimaradt dolgokért, a C&A-ba pedig kötött pulcsi vadászat céljából mentünk be. A Müllerben 20% végösszegi kupon volt, illetve bizonyos termékekre egyéb engedmény, de itt csak a sminkekre vonatkozó plusz kuponokból használtam fel azt hiszem egyet. Az eredmény:

Müller (fotó fent):
- Softstar konyhai papírtörlő multipack 425 Ft - 20% = 340 Ft
- Nivea dezodor (férfi) 695 Ft - 20% = 556 Ft
- Softstar papírzsepi (dobozos) 4 x 295 Ft - 20% = 944 Ft
- Softstar papírzsepi (kis csomagos multipack) 395 Ft - 20% = 316 Ft
- Duchesse kozmetikai kendő 2 x 265 Ft - 20% = 424 Ft
- Duchesse vattapálcika utántöltő 2 x 95 Ft - 20% = 152 Ft
- Nivea férfi tusfürdő 625 Ft - 20% = 500 Ft
- Vernel öblítő 595 Ft - 20% = 476 Ft
- Maybelline szempillaspirálok 1995 + 2495 Ft - 30+20% = 2245 Ft

Összesen: 9125 Ft helyett 5953 Ft

C&A:
- Pasztellrózsaszín kötött pulcsi 3990 Ft - 20% = 3192 Ft
- Bordó-fehér melíros kötött pulcsi 2990 Ft - 20% = 2392 Ft
- Pasztellrózsaszín kötött sapka 1790 Ft - 20% = 1432 Ft
- Felhőmintás "játszós" nadrág 490 Ft (!) - 20% = 395 Ft

Összesen: 9260 Ft helyett 7411 Ft

Október 13., 2. nap DM: Ezen a napon a barátnőmnek vásároltam pár sminkterméket az 50%-os Rimmel kupont felhasználva. Mivel ajándékba vettem, nem írom le, mi mennyibe került, csupán azt az egy dolgot, amit itt magamnak vásároltam és az őszi listámon fent volt (és sehol máshol nem volt belőle már egy darab se, itt is az utolsót túrtam elő...):

- Maybelline Eye Studio zselés szemhéjtus 1899 Ft - 50% = 950 Ft

Október 14., 3. nap Rossmann, H&M, Takko, Yves Rocher, KFC: Ezt a napot a párommal Székesfehérváron töltöttük (csóri), ő kontaktlencsét intézett magának, amíg én elszaladtam a többi helyre. Itt már nem vásároltam olyan sokat, de azért akad pár dolog, ami becsúszott a bevásárlókosárba, lássuk:

Rossmann (fotó fent):
- Essence égetett szemhéjpúderek (leértékelt, így nem volt rá kupon) 2 x 349 Ft =  689 Ft
- Essence Make Me Brow szemöldöktoll 349 Ft

H&M:
- Fehér alapon apró pöttyös ing 3990 Ft - 20% = 3192 Ft
- Velúr bokacsizma (pont, amilyet elképzeltem!) 9490 Ft - 20% =  7592 Ft
 
Összesen: 13480 Ft helyett 10784 Ft
Takko:
- Fehér kötött pulcsi 3790 Ft - 20% = 3032 Ft

Yves Rocher (fotó fent; az októberi képeslap kedvezményeit is felhasználva):
- Pur Bleuet Expressz sminklemosó 2490 Ft - 40% = 1494 Ft
- Csillogó szemhéjpúder 2190 Ft - 40% = 1314 Ft
- Naturelle mini parfüm 450 Ft + egy 200 ml-es tusfürdő ingyen

Összesen: 5130 Ft helyett 3258 Ft

KFC:
- Chizza Itália 20 cm üdítővel és krumplival 1790 Ft - 20% = 1432 Ft
- Grander Box 2190 Ft - 20 % = 1752 Ft
- Epres shake 490 Ft - 20% = 472 Ft

Összesen: 4470 Ft helyett 3576 Ft

Október 15., 4. nap Pupa, Tiger, Reserved: Az utolsó napon Budapestre látogattam, és már csak nézelődtem, a Pupa rúzst kivéve, amit nagyon szerettem volna beszerezni. Minden ki volt már fosztva szinte, ezért óriási mázli, hogy pont ebből az árnyalatból találtam még. Nézzük, az utolsó napon miket vettem:

Pupa (fotó fent):
- Made to Last Lip Duo, az áhított 006 Fire Red árnyalatban 3290 Ft - 20% = 2632 Ft

Tiger (fotó fent):
- Szempillagöndörítő 1500 Ft helyett 600 Ft

Reserved:
- Fekete, feliratos póló 1495 Ft - 20% = 1196 Ft

Beillesztem ide azt a három kakukktojást is, amiket nem a Glamour-napok alatt vettem, viszont az őszi bevásárlólistámon fent voltak, ezek a normális, zsebes farmerek. Még pár hete vettem őket a C&A-ban, és a három nadrág került összesen Telekomos kedvezménnyel kb. 10 ezer forintba. Szuperek színben és fazonban is, nagyon örülök, hogy megtaláltam őket, jó szolgálatot tesznek nálam.

Most pedig lássuk, összesen mennyi pénzt költöttem, és mennyit spóroltam meg a Glamour-napok 5 napja alatt:

Összesen: 68965 Ft helyett 48048 Ft

Ez azt jelenti, hogy közel 21 ezer forintot, vagyis 30%-ot spóroltam meg (az ajándékok nélkül) a teljes kiadást tekintve. Összességében elmondhatom, hogy ha háztartási szerekre van valakinek szüksége, abból ilyenkor határozottan megéri feltankolni. Ha valaki csak ruhát, cipőt szeretne venni kedvezményesen, arra más alkalom is adódhat, hiszen ezekre általában a maximum kedvezmény 20% volt. Minden esetre örülök, hogy szinte mindent sikerült beszereznem, most egy jó darabig nem lesz szükségünk semmire és nem is tervezek nagy shoppingolásokat tartani.

Az egyetlen dolog, amit sajnos nem tudtam megvenni, az a Maybelline The Burgundy Bar, de majd ha lecsillapodtak a kedélyek és találok valahol, megveszem, mert totális szerelem.

Ti voltatok idén ősszel a Glamour-napokon? Ha igen, mit vettetek? :)
Üdv:

Élménybeszámoló: MAC sminkelés


Sziasztok! Az őszi-téli bevásárlólistás posztomban írtam arról, hogy bejelentkeztem a MAC-be egy 60 perces sminkelésre, és bár a Glamour-napok idejére terveztem, végül korábban (október 8-án, vasárnap) került rá sor. Erről szeretnék nektek egy kis beszámolót tartani, hátha ti is érdeklődtök iránta, de nem tudjátok, mire számíthattok. :)

Egy céges kötelező program után beszaladtam a WestEndben lévő MAC üzletbe, hogy érdeklődjek a sminkeléssel kapcsolatban. Az ott dolgozó lányok nagyon kedvesek voltak, adtak egy névjegykártyát, amin az összes budapesti MAC elérhetősége megtalálható, illetve mondták, hogy kb. 1-2 héttel azelőtt hívjam őket, mikor már tudom, mikorra tervezem a sminkelést. Így is tettem, egyik nap kértem tőlük időpontot, mert tudtam, hogy a közeljövőben úgy is megyek fel Bp-re, ez pedig nem más, mint október 15., az egyik Glamour-nap, ami erre a hétvégére esik. Még fel is merült bennem, hogy nem jelent-e majd gondot ez a dátum, de a csajszi, aki felvette a telefont, nem mondott semmit ezzel kapcsolatban. Végül néhány nappal később felhívott engem sűrű elnézés kérések közepette, hogy figyelmetlen volt, és sajnos le kell mondania az időpontom, mert Glamour-napon nem vállalnak sminkelést. Kicsit szomorú lettem, de a csajszi segítőkész volt és tényleg nagyon bántotta őt is a dolog, ezért mondta nekem, hogy hívjam őket vissza mindenképp, amikor nekem jó lenne. Agyaltam egy picit, és arra jutottam, hogy miért ne mehetnék fel október 8-án vasárnap? Újra felhívtam őket, és ez a nap már nekik is stimmelt, úgyhogy végül megoldódott a gubanc szerencsére. Egyébként tudom, hogy mehettem volna akár novemberben is, de a 3-as metró felújítása miatt, amivel én mindig közlekedem, ha megyek a fővárosba, úgy döntöttem, jobb előbb elintézni, mert amilyen ügyes vagyok, tuti eltévedek majd a felújítás alatt. A másik része a dolognak, hogy már régen kitaláltam ezt a kis programot magamnak és nem akartam sokáig húzni.

Mivel az egész napot a plázában töltöttem, nem akartam totál smink nélkül emberek közé menni, ezért csak a nagyon must-have dolgokat kentem magamra, mint korrektor, mattító púder és szempillaspirál, de ha esetleg ti is mentek sminkelésre a MAC-be, teljesen tiszta arccal kell érkezni. Én ezt úgy oldottam meg, hogy vittem magammal sminklemosót meg micellás vizet, így a körülményekhez képest jól le tudtam tisztítani az arcom az időpont előtt kb. 10 perccel, és így nem kellett kellemetlenül éreznem magam egész nap smink nélkül.

Mikor odaértem az üzletbe, kb. 5 percet kellett csak várnom és már kezdődhetett is a buli. Elég határozott elképzeléseim voltak azt illetően, mit szeretnék jobban kidolgoztatni, mert ebben a 60 perces sminkelésben 1 területet kérhetsz, amire kiemelt figyelmet fordítanak, a többi területet elvileg nem dolgozzák ki annyira. Szerintem ez nálam abszolút nem érvényesült, Laura, aki készítette a sminkem, mindent nagyon alaposan készített el: az alapozás és korrektorozás után, ami nekem a legfontosabb volt, a szememmel babrált a legtöbbet, de a rúzsomat és minden mást is addig alakítgatott, amíg nem tetszett neki eléggé. Lehetséges, hogy azért, mert szerencsére nincsenek nagy bőrhibáim és sok pattanásom, így egy természetes alap felvitele után a többi területre is tudott több időt szánni. Azt kértem tőle, hogy egy, a bőrömhöz legközelebb álló színű alapozót és korrektort használjon rajtam, mert ezeket biztosan elviszem, a többi termék, mint a Fix+, tartós rúzs, szemhéjfesték és egyebek, annyira nem izgatnak, inkább csak kíváncsi voltam rájuk. Nagyon vicces volt egyébként, mert bár ő kékes szemű lány, lényegében ugyanazokat a termékeket használta rajtam is, mint saját magán, így sokat nem kellett variálni a színválasztással. Kommunikatív volt, és bármit kérdeztem, kedvesen válaszolt rá, sőt, még apró titkokat is elárult, amikre rájöttek sminkesként az üzletben. Összességében nagyon jó hangulatban telt a sminkelés, nem azt éreztem, amit sajnos elég sok drágább üzletben lehet, hogy az eladó atyaúristennek képzeli magát és azt érezteti veled, hogy csóró kis hülye vagy, biztos sokan tudjátok, mire gondolok. Kedvesek, segítőkészek és profik a sminkben, ezt tudom csak mondani róluk, le a kalappal! :)

A smink, amit végül kaptam, az alábbi képen látható. Laura nude színeket használt a szememen, egy sötétebb, de természetes színű tartós rúzst a számon, szemhéjtust és szempillaspirált, bronzosítót és highlighter-pirosítót, egy szőke szemöldökceruzát, meg persze az alapozót, korrektort és fix+-t is. Összességében egy hétköznapokon is hordható, de azért hangsúlyosabb sminket kaptam, viszont számomra nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy ne vásároljak ész és kipróbálás nélkül ilyen drága termékeket, mert azért valljuk be, nem a legolcsóbbak.

A termékek, amelyeket kiválasztottam és hazahoztam:
Balról jobbra: Studio Fix Fluid SPF 15 NC15 árnyalatban | Pro Longwear korrektor NW20 árnyalatban | Prep + Prime Fix +

Balról jobbra: ingyen mintaként az In Extreme Dimension 3D Black Lash szempillaspirál miniben | Brush Cleanser | alapozó pumpa

És a final thoughts, azaz a végső véleményem az egész sminkelésről:
Pro
+ 20 ezer forintból lényegében ingyen kisminkelt egy profi, akivel bármiről tudtam beszélgetni közben, így egy másodpercig se volt kellemetlen az ott töltött 1 óra
+ tanultam apró praktikákat és megtanultam a termékek helyes használatát (például nem gondoltam volna, hogy ez az alapozó nem kenhető szem alá ?!)
+ ami a legfontosabb, szinte mindent kipróbálhattam ennyi idő alatt, ami valaha is jobban érdekelt tőlük, így például rájöttem, hogy a 217-es ecset hiába ikonikus, egyszerűen annyira böki a szemem, hogy tuti nem fogom megvenni! Ezen lepődtem meg egyébként a legjobban, pláne a 653531 pozitív vélemény után, teljesen arra számítottam, hogy szerelembe esek majd tőle, de számomra a blending brush az olyasvalami, ami puha, finom, ezért jó blending célokra... De lehet, hogy ez csak grafikai ártalom, ahol hozzászoktam hogy a maszatoláshoz puha dolgok kellenek, who knows. Viszont egy tartós rúzsra még biztosan befizetek, mert csak itthon, 4 órával később a csípős kaja szedte le, pedig még hazaúton is ettem és ittam. ;)

Kontra (mert sajnos ilyen is van)
- Annak ellenére, hogy szóltam a fizetés előtt kétszer is, hogy a Prep + Prime Fix+-ból csak az UTAZÓ méretűt szeretném elvinni, hiszen nekem elsősorban ecsetnedvesítésre kell a szemhéjpúderek jobb felviteléhez, arra pedig bőven elég a pici, végül a nagyot számlázták ki nekem, és az is volt a csomagban, csak így lehúztak 2000 forinttal
- Ugyanígy az alapozóhoz nem kértem pumpát, tudtam, hogy pénzbe kerül és valószínűleg vettem is volna, de kérdés nélkül hozzácsapták azt is, így további 1600 forintot szedtek ki a zsebemből kb. észrevétlenül.

Számomra ez a sunyulás nem igazán vall profizmusra, hiszen ugyanúgy, ahogy a Mekiben is a "több sajt, bacon, csillámpónifül mehet bele?" egy átverés, úgy itt is annak éreztem ezt a dolgot. Egyrészt, mert nem azt kaptam és fizettem ki, amit kértem, másrészt illene elmondani az embereknek, hogy "adok neked pumpát meg ezt-azt, de nem ingyen van", és máris megoldva a probléma. Valószínűleg erre vannak tanítva, így nem az eladókat hibáztatom, csak nagyon fura.

Ez utóbbit leszámítva egyébként nagyon pozitív élmény volt számomra a sminkelés, és őszintén ajánlom mindenkinek, aki gondolkodik rajta, csak nem árt szemfülesnek lenni és alaposan utána nézni a dolgoknak előtte, hogy ne érjenek meglepetések. Tudom, hogy nem olcsó mulatság, de 2 főnek elmenni moziba és vacsizni például, ugyanennyibe kerül, vagy venni egy pár cipőt és egy-két ruhadarabot szintén. Én a kis átverésekkel fűszerezve végül is 27.000 forintot hagytam ott, viszont ebből a pénzből lett egy tökéletesen passzoló alapozóm, korrektorom, egy hatalmas kiszerelésű ecsettisztítóm, ami úgy gondolom, mindenkinek kell, aki sminkelni szeretne, illetve egy sokoldalúan kihasználható spray-m is, ami tuti, hogy nagyon sokáig elég lesz.

A termékekről készülök részletes tesztekkel is, és meglátjuk, vajon bölcs döntés-e kicsit többet kiadni ezért a márkáért, vagy sem. ;) Ti mit gondoltok, befizetnétek egy ilyen sminkelésre, esetleg voltatok már hasonlón? Puszi:

Körömlakkozásra fel!


Sziasztok! Úgy látszik, ez a posztolás nekem valamiért szombaton a legszimpatikusabb, bár hamarabb is ideültem volna, de erre a hétre kicsit lebetegedtem, és inkább nem akartam összecsapott munkát kiadni a kezeim közül. No, de most itt vagyok, és egy újabb haul következne, bár nem, azért ennél több lesz.


A középpontban: Yamuna kozmetikumok


Szép szombatot mindenkinek!
Egy rövidke bevezetésként szeretnék megosztani pár dolgot, melyek miatt szüneteltetnem kellett a blogolást. Nem magyarázkodnék túl sokat, hisz nyilván az embernek arra van ideje, amire igazán szeretne szakítani, de a nyár folyamán úgy éreztem, hogy elsősorban a munkára kell koncentrálnom. Májustól egészen szeptemberig a Balaton körül tartózkodtam, ezen a környéken sikerült elhelyezkednem a szakmámban. Szabadnapjaimon egyéb elfoglaltságom volt, ezért mikor hazaestem, megnéztem néhány kedvenc youtuberem 2-3 hét alatt felhalmozódott legújabb videóját, és mikor az órára pillantottam, tudtam, hogy mára ennyi fért bele. Azonban a blogolás gondolata számos alkalommal eszembe jutott, és mindig is tudtam, hogy amint úgy érzem, újból tisztességesen bele tudok vágni, megteszem, úgyhogy most itt is lennék.